Skip to main content
Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia logója


Ifjúsági közösség

Püspök atya azt a döntést hozta Zalaegerszeg életében, hogy az eddigi kettő plébánia helyett három plébániát hoz létre. Így a Mária Magdolna Plébánia, Jézus Szíve Ferences Plébánia mellett 2013. augusztus 1-jével megalakult a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia, mely magába foglalja a Kertvárost és a Zalaegerszeghez tartozó Bazita városrészt. A plébánia élén Kürnyek Róbert atya áll, akit három év kanadai szolgálata után újra közöttünk érezhetünk.

Az ifjúsági közösségi élet az elmúlt időkben nagyra nőtte magát, így adódott a lehetőség, hogy Kertvárosban egy új közösség létrehozásán fáradozzunk. Róbert atya örömmel fogadta a kezdeményezést. Az első kihívással akkor néztünk szembe, amikor tagokat próbáltunk hívni. Misén, a hirdetésben, főként a középiskolások és az egyetemisták lettek megszólítva, hallva, hogy egy új ifjúsági közösség indul 2013. augusztus 16-án. Féltünk, hogy az első találkozáskor senki sem jön el, de nagyon kellemesen csalódtunk.

Az ifjúság létszáma egyre csak nő és nő, alig egy hónap alatt már a 13 főt is elértük. A csoport tagjai csak látszólag fiatalok, lélekben még fiatalabbak és érettek. A közösség tagjai nagyon sokrétű személyekből állnak, mint ahogy Jézus tanítványai is különféle emberek voltak. Sokszínűségünkkel nemcsak a találkozások hangulatát tudjuk érdekessé tenni, hanem a plébánia életébe is szeretnénk többféle módon bekapcsolódni.

Mint ahogy a címből is kitűnik, eddig még sajnos nem sikerült a közösséghez illő nevet találni, de folyamatban van az ötletelgetés. A közösség minden héten, pénteken este 7 órakor, közvetlenül az esti mise után találkozik a plébánián. Nagyon fontos a pontos érkezés, mivel az összejövetelt imádsággal kezdjük, így kellemetlen lenne, ha valaki az imádság közepén érkezne. Egyéni kérésekért, betegekért is imádkozunk, az imaszándék mindig változik. Ezt követően mindig van egy-egy körkérdés, kinek milyen volt a hete, mi okozott örömet. Eleinte, hogy jobban megismerjük egymást, párban szoktunk beszélgetni, majd közösen beszámolni a másikról, az eddigi elért sikereiről, ki mit szokott csinálni a hétköznapokban. Sokszor olyan dolgokat tudtunk meg egymásról, amit még csak nem is gondolnánk. Például valaki egy nyáron elolvas 15000 oldalt, a másikat megtámadják késsel az utcán, és mosolyogva elsétál. Később, amikor már jobban megismertük egymást, volt olyan péntek este, amikor „lazább" volt és játszottunk. De volt, amikor filmet néztünk, majd megvitattuk a tartalmát. Terveinkben van olyan este is, amikor egy témát hozunk fel, elmélkedünk, és arról beszélgetünk, kinek mi a véleménye, így reméljük, hogy nem tévedünk el az elmélkedéseink esetleges útvesztőiben. Az összejövetel este 9 óráig tart, melyet egy körben állva, kézen fogva imádkozott Miatyánkkal zárunk. Nálunk nincs nem szeretett tag, mindnyájan egyformák és egyenlőek vagyunk.

Az ifjúsági közösség próbál aktívan bekapcsolódni a város és a plébánia közösségi életébe. Idén októberben, a Szűzanya hónapjában, Zalaegerszegen élő rózsafüzér zarándoklat indult a három plébánia szervezésében. Több irányból, a Mária Magdolna templom elől, a zalabesenyői Szent Anna-templomtól, a ferences Jézus Szíve-templomtól és a bazitai templomtól indultak a hívek a kertvárosi templomba, hogy felajánlják zarándoklatukat a családokért, papi hivatásokért és a városért. A közösség java része részt vett ezen a zarándoklaton, a plébániához tartozva Bazitáról indultunk a kertvárosi templomba. Közösségépítő tevékenység volt, hogy még Bazitára is gyalog mentünk fel. Mind oda, mind visszafelé énekeltünk, rózsafüzért imádkoztunk, beszélgettünk.

Ez a társaság megkapta a meghívást a közösségi életre, de egyénenként az a szép az egészben, hogy megmerték tenni az első lépést az Úr felé, onnan már ketten viselik az édes igát.

Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia logója
Zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia
8900 Zalaegerszeg,
Átalszegett utca 100.
+36
92
320
626
Hivatali idő
Hétfő: 9-12 óra
Kedd: 10-12; 14-16 óra
Szerda: 10-12, 14-17 óra
Csütörtök: 10-12, 14-17 óra
Péntek: 10-12 óra
2026 © Zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia
Minden jog fenntartva.
Webdesing és fejlesztés:
webtone.hu