Rózsafüzér Társulat
A Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia rózsafüzér társulata 2005-ben alakult 15 fővel, Dávidné Pete Judit vezetésével. Pár hónappal később a csoport létszáma már 30 főre emelkedett. Ekkor Tausz Éva vállalta a csoport imaóráinak vezetését, egészen 2011 novemberében bekövetkezett haláláig. Azóta Tausz Rózsa a rózsafüzér társulat vezetője.
Közel 40 fő a regisztrált tagok száma. akik 5 fős imacsoportokba osztva imádkoznak a plébánia imaszándékaira. A csoportok tagjai naponta imádkozzák a rózsafüzér 1-1 tizedét közös szándékra, amelyet augusztusban határozunk meg.
Évente az Élő Rózsafüzér imaalkalmon jövünk össze, imádkozni városunkért.
Csoportunk nem zárt imaközösség, mindenkit szeretettel hívunk és várunk közös imádságra.