Szombaton délelőtt tartottuk az idei zarándoklatot, amelyre ben-nünket, papokat és szüleinket, nagyszülőket, családtagjainkat hívták és persze minden jószándékú embert, hogy együtt imádkozzunk, ad-junk hálát a hivatás ajándékáért és mindazokért a kegyelmekért, amelyeket szüleinken keresztül kaptunk. Már így is különleges hangu-lata volt ennek a mostani papok és szüleik zarándoklatának! Az meg már csak fűszerezte, hogy Fekete Szabolcs püspök atya egy olyan gondolatot hozott elmélkedésnek, amelyet jó újra és újra átrágni: tisztelet a szülők iránt.
Ez nemcsak papi téma, bár most ránk volt kihegyezve. Érdemes-nek tartom ezen az utolsó vakációs héten ezt a gondolathúrt is meg-pendíteni, hogy vajon a nyár folyamán tudtunk-e növekedni a szülők iránti tiszteletben, hogyan mutatkozik meg ez a mi életünkben?
Mert szerintem ez a nyári szünet is tartogatott sok olyan mozza-natot, amikor a legnagyobb jóakarat mellett is előfordultak összezör-renések szülők és gyerekek között. Ilyenkor bizony nehezen fékezzük indulatunkat mi felnőttek, de a gyerekek legalább ennyire. Nehéz kimutatni a tiszteletet, pláne akkor, ha a gyerkőcnek van igaza, de a szülő a nagyobb, a felnőtt és így, az erősebb jogán vet véget egy-egy kérdésnek.
Vagy felnőttek számára a már idősödő szülő csetlő-botló lépései-nek elviselése, a szülő tisztelete, aki már kicsit szenilis, vagy hóbor-tos… Tisztelni az idős szülőt, akkor is ha teljesen más értékrendet képvisel, vall, mint mi. Nehéz helyzetek születnek, amit végig kell gondolni, mert az Isten parancsa továbbra is érvényben van: „Tisz-teld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad néked!”