A Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia logója halvány kék háttérben
Plébániai Hírlevél
2026. szeptember 06.
Évközi XXIII.
vasárnap

„Elindultam életemnek útján”

Szinte az élet melletti hitvallás megéneklése tud lenni az az ifjúsági ének, amelyből egy sort a címben is idéztem. Arról szól, hogy megszülettünk, a semmiből indult az életünk, Isten akaratából valakivé lettünk, és Istentől rendelt feladatot kaptunk erre az életre. Majd elindultunk életünk útján Isten szeretete a megbocsájtásban és a különböző bajokban is megmutatkozó oltalmában lett nyilvánvaló és aki erre rádöbben, az megvallja Őt szent Istennek.

Ebből az énekből való tehát a címsor is: „elindultam életemnek útján”. És azért ezt a címet választottam, mert pénteken kb. 20 fővel elindul egy kis zarándok csoport Sümeg felé. Ez nem egyszerűen túra, nem kirándulás, hanem amolyan „sűrített élet”. A gyalogos zarándoklatban minden egyes megálló alkalmat kínál arra, hogy a következő szakaszban az életem egy-egy újabb szeletét vigyem az Isten színe elé. Megélhetjük azt, hogy a gyaloglás során belehelyezkedünk azokba a pillanatainkba, amikor elindultunk az életünk útján. Különböző korban, más más életszakaszban, eltérő feladatokkal, különféle felfogásokkal az életről.

Megdöbbentő az is, amikor belegondolunk abba, hogy a felgyorsult világ technika adta segítségével, amit pl. autóval egy fél óra alatt meg tudnánk tenni, azt mi, gyalogos zarándokok a kezdő nap során több óra alatt tudjuk leküzdeni, így jutunk el a kertvárosból Nemesapátiba. Óhatatlanul, de egy kicsit emberléptékűre zsugorodik az életünk, a saját tempónkban tudunk haladni, nem az autókba beépített négyütemű vagy villanymotor tempója, hanem emberi sebességgel haladunk. Mindig gyorsan akarunk haladni, pedig már az nagy szó, ha valaki emberien tud közlekedni!

Út közben egy köszönésre megállunk minden keresztnél, aki bír, még térdet is hajt. A keresztek, amelyek mellett általában sokszor csak úgy elhaladunk, ilyenkor figyelmeztető táblák, emlékeztető alkotások, felkiáltó jelek, hogy életünk keresztjeit vegyük komolyan! Mert életünk útján ezek vannak, még ha néha úgy teszünk is, mintha nem lennének… És jobb letérdelni és Krisztussal felkelni, mint ágálni ellene és állandóan morogni miatta. Egyszer mindenkinek ki kell próbálni, mert egyszer mindenkinek el kell indulni életének útján!

Plébániánk szeptemberi imaszándéka: Imádkozzunk az aszály sújtotta területeken élőkért, azokért, akik mezőgazdasággal foglalkoznak és nehéz helyzetbe kerültek, valamint mindazokért, akik a klímaváltozás miatt teljesen ellehetetlenülnek! Isten ébresszen mindannyiunkban közös felelősségérzetet, hogy mindenki a saját környezetében tudjon tenni azért, hogy földünket, amelyet örökségbe kaptunk, ajándékként adhassunk tovább a következő nemzedékeknek!
Plébániánk májusi imaszándéka: Imádkozzunk a kismamákért, édesanyákért és azokért is, akiknek nem lehet saját gyermekük! Mindannyian találják meg, hogy mire hívja őket Isten, hogy miként tudnának a lehető legnemesebben megfelelni annak az élethivatásnak, amelyre meghívást kaptak és életállapotuknak megfelelően lássák meg aktuális küldetésüket!
Ima a Szombathelyi Egyházmegyéért
Mindenható Örök Isten, áldd meg, oltalmazd, és töltsd el kegyelmeddel egyházmegyénket! Áldd meg papjainkat, szerzeteseinket és papnövendékeinket! Add, hogy őrizzék az imádság lelkületét, és a nagylelkű, szolgáló szeretet útját járják! Add, hogy hűségesek maradjanak a kereszthordozás idején is!
Áldd meg egyházmegyénk családjait! Adj a házastársaknak hitet, hűséget és őszinte szeretetet!
Áldd meg fiataljainkat! Segítsd őket, hogy növekedjenek a szív bölcsességében, az irántad és a felebarát iránti szeretetben!
Áldj meg egyházmegyénkben minden Téged követő keresztényt, és áldd meg mindazokat, akik talán még nem is tudják, de utánad vágyakoznak! Fölajánlom imádságomat, szenvedésemet, szeretetemet egyházmegyénk egész közösségéért.
Boldogságos Szűz Mária, Egyházunk Anyja – könyörögj értünk!
Szent Márton, egyházmegyénk védőszentje – könyörögj értünk!
Egyházmegyénk összes szentjei és boldogjai - könyörögjetek értünk!
Anyakönyvi hírek
Keresztelés
Kiss Eliot József: 2026. augusztus 30.
Tóth Maja: 2026. augusztus 30.
Isten hozta közösségünk új tagjait!
Esküvő
dr. Rashed Aref és Horváth-Rashed Piroska: 2026. szeptember 5.
Isten éltesse az új házaspárt!

Temetés
Horváth Lászlóné Takács Katalin: 2026. szeptember 2.
Nyugodjék békében!
Információk a hétre
Heti szentmisék rendje:

Szeptember 7. hétfő, Szent Márk, Szent István és Szent Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk, 7 óra
Szeptember 8. kedd, Szűz Mária születése, Kisboldogasszony, 18 óra
Szeptember 9. szerda, Claver Szent Péter áldozópap, 18 óra
Szeptember 10. csütörtök, 18 óra: + Szülők és + nagyszülők
Szeptember 11. péntek, 18 óra: + Mária és László szülők, nagyszülők
Szeptember 12. szombat, Szűz Mária szent Neve, 7 óra
Szeptember 13. Évközi XXIV. vasárnap,
7 óra: + Jenő és Anna nagyszülők
8.30 (Bazita): + Erzsébet, János szülők, + nagyszülők
10 óra: + Rozália édesanya; + Mária feleség, édesanya, nagymama (+2.évf.)
18 óra: + Szülők, nagyszülők és nagynéni

Hirdetések:

A tanuló ifjúságnak, valamint minden tanárnak, pedagógusnak, különösen pedig hitoktatóinknak kívánunk Istentől megáldott, kegyelmekben gazdag tanévet!

A 10 órai szentmise után Plébánia Caféra várjuk a kedves testvéreket a közösségi házba. A Közösségi Ház teraszán házasság erősítéssel kapcsolatban a Kána Hétvégések asztala várja a felnőtteket! A szentmisén részt vevő gyerekek pecsét felmutatásával meglepetésben részesülnek a Manna sajtműhelynél.

A Rózsafüzér Társulat imaszándékai átvehetők a sekrestyében!

Szeptember 1-jével visszaállt templomunkban az őszi miserend, azaz a hétköznapi szentmisék keddtől péntekig újra 18 órakor kezdődnek, vasárnap esténként pedig ismét este 18 órakor kezdődnek a szentmisék.

Az év hátralévő részének miséire van még lehetőség szentmiseszándékok előjegyeztetésére. Legyen szívügyünk, hogy szentmisében emlékezzünk meg élő és elhunyt szeretteinkről, valamint életünket érintő meghatározó eseményekről!

Szeptember 8-án gyalogos mini zarándoklattal kisétálunk az alsóerdei Mária-képes fához”. Kisboldogasszony ünnepének így is egy kis hangsúlyt tudunk adni.
Mivel munkanap, elsősorban az idősebbeket hívjuk, de örömmel veszünk minden önként csatlakozót! Indulás 8 órakor a kertvárosi templomtól.

Aznap este 19 órától ismét Taize-imaest a Mindszenty iskola kápolnájában. Várják az elcsendesedésre és imádságra vágyókat!

Jövő vasárnap lesz következő fatimai engesztelő imaestünk! 16 órától rózsafüzér, 17 órakor szentségimádás, 18 órakor szentmise. A szentmisében folytatjuk a fatimai jelenések 110. évfordulójára felkészülő beszédsorozatot. Várunk mindenkit szeretettel! A Nyitott Templom Éjszakája programban 22 óráig csendes szentségimádásra nyílik lehetőség.

Szeptember 13-20 között plébániánk is bekapcsolódik az Ars Sacra Fesztiválba, amely keretében megvalósuló programokról részletesen a kihelyezett plakátról is tájékozódhatnak: szept 13. nyitott templom éjszakája, szept 15. 16. 17. 20. a szentmisékben plébániánk énekesei színesítik a liturgiákat.

Szeptember 19-én 18 órakor a Jézus Szíve Ferences templomba várják a híveket a Centenáriumi év megnyitó szentmiséjére. Azt követően számos programmal készülnek a jubileum megünneplésére, amelyekről a kihelyezett szórólapokról tájékozódhatnak.

Várjuk azon jegyespárok jelentkezését is, akik jövőre szeretnének egyházi házasságot kötni. Jelentkezni a plébániai hivatalban lehet, egyéb információ olvasható a plébániai honlapunkon.

Augusztus 1-jével megújult Plébániánk honlapja. Új honlap: www.zeg3plebania.hu. A Hírek menüpont alatt az elmúlt hetek eseményeiről olvashatnak, az események pontnál találják az előttünk lévő aktuális programok tervezetét. Tájékozódhatnak miserendről, ügyintézési lehetőségek széles körére kereshetnek rá, valamint sok újdonságot és lehetőséget találnak. Egyik ilyen újdonság pl. az egyházközségi hozzájárulás bankkártyás befizetésének egyszerűsített lehetősége is. Látogassanak el honlapunkra!

2027 januárjától a Kálvária kápolnában a hét minden napján 24 órás szentségimádásra lesz lehetőség. Az Úr előtt végzett folyamatos imák erősítik Egyházunkat, plébániáinkat, családjainkat. Várjuk azok jelentkezését, akik vállalják, hogy minden héten (azaz hétről hétre) az általuk megjelölt napon és órában időt töltenek az Úrral. Ez komoly elköteleződés, de olyan időbefektetés, amelynek rengeteg kegyelem a jutalma. További információk a kihelyezett plakáton és szórólapokon olvashatók.

Október 4-én 14.30-tól a Mindszenty Iskola Dísztermében az Afréka Alapítvány javára jótékonysági koncertre várják az érdeklődőket. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók.


Zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia
8900 Zalaegerszeg, Átalszegett utca 100. • Telefon: 92/320-626 • Email: zeg3@martinus.hu • Honlap: zeg3plebania.hu ​ • Keressen minket a Facebook-on is! • Hivatali idő: hétfő: 9-12 óra; kedd: 10-12, 14-16 óra; szerda: 10-12, 14-17 óra; csütörtök: 10-12, 14-17 óra; péntek 10-12 vagy telefonos egyeztetéssel.
Zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia
8900 Zalaegerszeg, Átalszegett utca 100. • Telefon: 92/320-626 • Email: zeg3@martinus.hu • Honlap: http://zeg3plebania.hu ​ • Keressen minket a Facebook-on is! • Hivatali idő: hétfő: 9-12 óra; kedd: 10-12; 14-16 óra; szerda: 10-12; 14-17 óra;
zeg3plebania.hu
Ezt az e-mailt azért küldtük Önnek, mert feliratkozott hírlevelünkre.
 
​​ ​​