A Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia logója halvány kék háttérben
Plébániai Hírlevél
2026. szeptember 27.
Évközi XXVI.
vasárnap
Elvándorlók és menekültek világnapja

„Mi csak vándorok vagyunk itt a földön”

Az elmúlt hétvégén ifjú vándor üzenetét tettem a címlapra, ám a Gondviselés úgy rendelkezett, hogy ezen a hétvégén egy másik vándorról gondolkodom. Hiszen 92 évesen, 70 év papi szolgálattal a háta mögött az örök hazába költözött Brenner József atya, akinek testvéréről, Boldog Brenner János vértanúról az egyház meggyőződéssel vallja, hogy az üdvözültek között van.
Persze volt már sok pap ismerősöm, akik befejezték földi vándorlásuk idejét, volt már több, akinek a temetésén is részt vettem, hogy utolsó földi útján elkísérjem, de ez most egy kicsit másabb érzés. Először is, mert Brenner József atya volt, aki 25 évvel ezelőtt a bérmálás szentségében részesített, hiszen ő volt Konkoly István püspök atya helynökeként az, aki bérmálni jött kis falunkba.

Másodszor azért is különleges most Brenner József atyától búcsút venni, mert ott lehettem azon a találkozáson, amikor Ferenc pápa magyarországi látogatásakor találkozott Brenner József nagypréposttal, és láthattuk, ahogy az idős Ferenc pápa kezet csókolt a családja életéről és hitéről tanúságot tevő József atyának. Azért ennek igenis van egy különleges üzenete. Ez a tiszteletadás szólt neki, a családjának és Brenner János vértanúnak is.

Harmadszor pedig azért emlékezem meg róla, mert őt abban a kriptában helyezték örök nyugalomra, ahol korábban testvére, az azóta boldoggá avatott Brenner János is nyugodott. Így az a sírhely mindig a föltámadásról tanítja az előtte megállót. És bár azt mondjuk, hogy végső nyughely, azért azt tudjuk, hogy „mi csak vándorok vagyunk itt”.

Plébániánk szeptemberi imaszándéka: Imádkozzunk az aszály sújtotta területeken élőkért, azokért, akik mezőgazdasággal foglalkoznak és nehéz helyzetbe kerültek, valamint mindazokért, akik a klímaváltozás miatt teljesen ellehetetlenülnek! Isten ébresszen mindannyiunkban közös felelősségérzetet, hogy mindenki a saját környezetében tudjon tenni azért, hogy földünket, amelyet örökségbe kaptunk, ajándékként adhassunk tovább a következő nemzedékeknek!
Plébániánk májusi imaszándéka: Imádkozzunk a kismamákért, édesanyákért és azokért is, akiknek nem lehet saját gyermekük! Mindannyian találják meg, hogy mire hívja őket Isten, hogy miként tudnának a lehető legnemesebben megfelelni annak az élethivatásnak, amelyre meghívást kaptak és életállapotuknak megfelelően lássák meg aktuális küldetésüket!
Ima a Szombathelyi Egyházmegyéért
Mindenható Örök Isten, áldd meg, oltalmazd, és töltsd el kegyelmeddel egyházmegyénket! Áldd meg papjainkat, szerzeteseinket és papnövendékeinket! Add, hogy őrizzék az imádság lelkületét, és a nagylelkű, szolgáló szeretet útját járják! Add, hogy hűségesek maradjanak a kereszthordozás idején is!
Áldd meg egyházmegyénk családjait! Adj a házastársaknak hitet, hűséget és őszinte szeretetet!
Áldd meg fiataljainkat! Segítsd őket, hogy növekedjenek a szív bölcsességében, az irántad és a felebarát iránti szeretetben!
Áldj meg egyházmegyénkben minden Téged követő keresztényt, és áldd meg mindazokat, akik talán még nem is tudják, de utánad vágyakoznak! Fölajánlom imádságomat, szenvedésemet, szeretetemet egyházmegyénk egész közösségéért.
Boldogságos Szűz Mária, Egyházunk Anyja – könyörögj értünk!
Szent Márton, egyházmegyénk védőszentje – könyörögj értünk!
Egyházmegyénk összes szentjei és boldogjai - könyörögjetek értünk!
Anyakönyvi hírek
Keresztelés
Samu Benedek: 2026. szeptember 20.
Isten hozta közösségünk új tagját!

Temetés
Ferencz Gyuláné Bazsika Emma:
2026. szeptember 22.
Kaposi Gyuláné Gerencsér Anna:
2026. szeptember 25.
Nyugodjanak békében!
Információk a hétre
Heti szentmisék rendje:

Szeptember 28. hétfő, Szent Vencel vértanú; Ruiz Szent Lőrinc és társai vértanúk,
7 óra: + Erzsébetért és Rózsa gyógyulásáért
Szeptember 29. kedd, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok,
18 óra: + István férj, édesapa, nagyapa (+1.évf.); Élő Ildikó szabadulásáért,Horváth, Szijártó és Orsós család szabadulásáért
Szeptember 30. szerda, Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító,
18 óra: + Zsuzsanna, Cecília keresztszülők, + Piroska és Rezső szülők
Október 1. csütörtök, A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz szűz és egyháztanító,
8 óra: Győrffy Csaba temetési szentmiséje
18 óra: Hálából
Október 2. péntek, Szent Őrzőangyalok,
18 óra: Élő Orsolya
Október 3. szombat,
7 óra: + László férj, édesapa, nagyapa
15.30: Kocsis Péter és Farkas Kornélia esküvői szentmiséje
Október 4. Évközi XXVII. vasárnap
7 óra: + Lajos édesapa
8.30 (Bazita)
10 óra: + Julianna és Károly szülők és + József, + nagyszülők; + Anna édesanya (3.évf.), + nagyszülők
11.30: Elősáldozókért
18 óra: + Vendel édesapa, nagyapa (+50.évf.), Varga család élő és + hozzátartozói

Hirdetések:

Szeptember 29-én, a hónap utolsó keddje lévén az esti szentmisét követően Szentségimádásra és közbenjáró imára lesz lehetőség. Imaszándékaikat felírhatják az újságos asztalon kihelyezett füzetbe! 20 órától 22 óráig vezetett imádság a főangyalok segítségét kérve.

Október a rózsafüzér hónapja! Ha tehetik, imádkozzuk közösen minél többször az Istenre figyelő imának ezt a formáját! Templomunkban minden nap a szentmisék előtt imádkozzuk, szabad bekapcsolódni!

A héten lesz elsőcsütörtök és elsőpéntek. Mindkét napon 17 órától szentségimádás, 18 órakor szentmise. Elsőszombaton 6 órától rózsafüzér, 7 órakor szentmise, majd utána püspök atya kérésének megfelelően ima a békéért.

Október 3-án és az azt követően minden hónap első szombatján délelőtt 10 órakor a Mária Magdolna templom előtti téren várják a férfiakat a TÉRdelő rózsafüzér imádkozásra. Mutassuk meg a világnak, hogy nyilvánosan is ki merünk állni a hitünkért!

Október 4-én 14.30-tól a Mindszenty Iskola Dísztermében az Afréka Alapítvány javára jótékonysági koncertre várják az érdeklődőket. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók.

Jövő vasárnap, október 4-én, vasárnap Bazitán a 8.30-kor, Kertvárosban a 10 órakor kezdődő szentmisében tartjuk hálaadásunkat a betakarított terményekért. Ne felejtkezzünk el megköszönni mindent, amellyel Isten megáldotta az elvégzett munkát! A díszítéshez termények felajánlását szívesen fogadjuk. A szentmise után termelői piac lesz a Közösségi Ház teraszán. Részletek a plakáton!

Aznap lesz plébániánk 4. osztályos gyermekeinek az elsőáldozása a 11.30-kor kezdődő külön szentmisében. Várjuk családjaikat, szeretteiket! Az elsőáldozók és szüleik gyóntatása pénteken 16.30-tól lesz a kertvárosi templomban.

Aznap a 10 órai szentmisét követően várunk mindenkit a Plébánia Caffé keretei között egy kis beszélgetésre, együttlétre a Szent József Közösségi Házba! Már lehet jelentkezni a jövő évre Plébánia Caffé lebonyolítására a plébánia hivatalban.

Elindult az Eucharisztia Iskolája sorozatot, melyet minden hónap utolsó csütörtökjén, 19.00 órai kezdettel, a Kertvárosi templom kápolnájában tartanak. Következő alkalom október 29-én lesz Jó lehetőség, hogy ezzel is elmélyítsük magunkban, mit is jelent elidőzni az Oltáriszentség előtt, és vágyat érezzünk arra, hogy januártól bekapcsolódjunk a Kálvária kápolnában lévő folyamatos szentségimádásba.

A Családkapocs Egyesület ősszel ismét csatlakozik a 40 nap az éle-tért ima és böjtmozgalomhoz. Imaalkalmakra várják az érdeklődőket a megfogant gyermekek életéért a Kórház környékén. A következő alkalom október 3-án, szombaton lesz. A további információk a kihelyezett szórólapokon olvashatók.

Október 10-én, szombaton kerül megszervezésre az Élő Rózsafüzér zarándoklat, amelyben városunkért imádkozunk! A város különböző plébániáiról indulnak csoportok, hogy közös imával, rózsafüzérrel, énekekkel és áldozathozatallal fohászkodjanak városunkért, majd pedig a kertvárosi templomban együtt veszünk részt szentségimádáson, szentmisén. Plébániánk zarándokcsoportja 8.30-kor indul a bazitai templomtól. Várunk mindenkit szeretettel! 10 órától rózsafüzér, 10.30 szentségimádás, 11 órakor szentmise a kertvárosi templomban. További részletek a plakáton és honlapunkon olvasható. Aznap reggel nem lesz külön szentmise, kérem, hogy minél többen jöjjünk el a 11 órakor kezdőd misére!

Október 20-án, kedden 18 órától Magyar Hősök című előadásra várják az érdeklődőket a VMK-ba. A 20. század olyan bátor magyarjainak, mint Salkaházi Sára, Placid atya, Richter Gedeon történeteit, villantja fel a darab egy felvonásban. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a Családkapocs Egyesület e-mail címén lehet, amely a kihelyezett plakáton megtalálható, vagy regisztrációs jegyek a plébánia hivatalban is kérhetők.


Zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia
8900 Zalaegerszeg, Átalszegett utca 100. • Telefon: 92/320-626 • Email: zeg3@martinus.hu • Honlap: zeg3plebania.hu ​ • Keressen minket a Facebook-on is! • Hivatali idő: hétfő: 9-12 óra; kedd: 10-12, 14-16 óra; szerda: 10-12, 14-17 óra; csütörtök: 10-12, 14-17 óra; péntek 10-12 vagy telefonos egyeztetéssel.
Zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia
8900 Zalaegerszeg, Átalszegett utca 100. • Telefon: 92/320-626 • Email: zeg3@martinus.hu • Honlap: http://zeg3plebania.hu ​ • Keressen minket a Facebook-on is! • Hivatali idő: hétfő: 9-12 óra; kedd: 10-12; 14-16 óra; szerda: 10-12; 14-17 óra;
zeg3plebania.hu
Ezt az e-mailt azért küldtük Önnek, mert feliratkozott hírlevelünkre.
 
​​ ​​